Ez a fából készült sakk-készlet már több 100 éves. Apám fiatalon kapta?/vette? magának.
A bábuk összecsukható fadobozban vannak, a doboz tetején és alján 32-32 sötét-világos négyzet van kialakítva, ez maga a sakk-tábla.
Az egykori nagy család férfi tagjai közötti, vasárnap délutáni heves sakk partik a mai napig a családi legendárium részei. Abban az időszakban, amikor gyermekkoromban Apám engem tanított sakkozni, egy átmeneti játék szünetben még a felújítására is sor került. A család asztalos tagja (maga is szenvedélyes sakkozó) felújította a sakktáblát, ami a mai napig kiváló állapotban van. Aztán lassan – a szomorú, az örömteli, de mindenképpen más történéseket tartogató életesemények miatt megritkultak, majd elmúltak a sakk játszmák.
Szüleim otthonának több évtizeddel ezelőtti felszámolása közben került a kezembe megint a régen látott sakk-tábla, az egyik szekrény polcán, egy hímzett asztalterítőbe csomagolva, érezhetően: remélt biztonságban.
Magam mindenekelőtt a fiamat kezdtem el tanítani a sakkozásra. Megtanulta, de nem szereti.
A sakk-készlet akkor éledt újjá, amikor kiderült, a legnagyobb unokám érdeklődik a sakk iránt, hajlandó velem szenvedélyes játszmákat folytatni. A sakk partik funkciója az elmúlt húsz évben persze változott. Először én tanítottam az unokámat, később egyenrangú felekként küzdöttünk. Ma is így van ez, de most már – elhagyva a nyolcvanat - többször gondolok arra, hogy az izgalmas sakk játszmák nemcsak izgalmas küzdelmek, hanem szellemi frissen tartásom eszközei is.
Fotó a küzdő felekről
Közben a sakk-készlet egyre biztosabban befészkelte magát az életünkbe. Vettünk, kaptunk szemre szebbnél szebb sakk-készleteket – legfeljebb, ha egy partit lejátszottunk velünk. Maradtunk az Apám sakk-készleténél. Hiszen, az nem csupán egy játék eszköz, hanem egy olyan, az utána következő generációknak sok-sok szeretetteljes üzenetet tartalmazó tárgy is, amit – remélem - további felmenőink is érteni, értékelni fognak.
Budapest, 2019. szeptember 2.
M. Miklós (80)