“Mit adott Neked, amit örökül kaptál?”

2018. nagyon fájdalmas év volt számunkra. 26 évvel Mama (édesanyánk) halála után, 23 évvel Dédink és 20 évvel Nagypapánk halála után 2018 tavaszán meghalt Papa (édesapánk) és ősszel elment Nagyi is.

--- Szép lassan felnőttünk. ---

Hálásak vagyunk azért, hogy van férjünk és születtek gyermekeink, illetve az Ég megajándékozott egy Második Mamával, akit immár 23 éve ismerünk és szeretünk. 

Különös és szomorú volt megélni, hogy volt az életünkben olyan pillanat, amikor sem Mama, sem Papa nem volt már itt velünk, de az ő édesanyjuk, a nagymamáink még velünk voltak. Anyai nagymamánk a mai napig itt van velünk. 

A fájdalmat az idő nem csitítja, de talán találtunk valamit, ami a legszomorúbb napokon is szép történeteket indíthat útjára.

Méltó módon szeretnénk gondját viselni a ránk maradt örökségnek - annak a rengeteg személyes tárgynak, ami Papa és Nagyi halála után velünk maradt. 

Elsősorban ezeknek a tárgyaknak és emlékeknek keresünk most nagyon jó helyeket, embereket. A korábbi emlékek és öröktárgyak már helyet kaptak, de sajnos nem tudjuk, mi merre van most. Éppen ezért most szeretnénk, ha ez másként lehetne. 

--- Két testvér mozgalmat indított a családi örökségek ápolásáért és védelméért. --- 

Hiszen a tárgyak csak tárgyak...De a személyes történetek képesek életet lehelni beléjük...

Milyen érdekes, hogy egy tárgy mennyit tud "érni", ha híres története van. De azt valljuk és érezzük, hogy nem is a híres itt a kulcsszó.... Nekünk felbecsülhetetlen az a fotel, amiben Papa ült olyan nagyon jellegzetesen. Vagy a konyhai mérleg, amin gyerekkorunkban annyit játszottunk, miközben Nagyi kimérte az almás pitéhez használt lisztet. És nemcsak nekünk. 

Kapaszkodunk mindenbe, mégsem tudunk mindent megtartani. A gyász fájdalma mellett elengedni, vagy eldobni a saját múltunkat képviselő darabkákat, a szüleinkhez és nagyszüleinkhez oly szorosan kötődő tárgyakat, helyeket és apróságoka: nagyon fájdalmas. Ha azonban azt látjuk és érezzük, hogy jó kezekbe kerülnek ezek a dolgok enyhül a fájdalmunk. 

Ahol nagy szükség van segítségre, talán tényleg jó kezekbe kerülnek ezek a holmik. Kiválogattunk hát minden olyan emléket, amiről úgy véltük, segítő szervezetek megtalálják majd a legjobb helyet nekik, és útjára engedtük őket. Maradt velünk azonban még sok-sok személyes tárgy, amit nem tudtunk elengedni... Mindaddig, amíg nem találkoztunk az új gazdáikkal személyesen és láttuk, éreztük, hogy tényleg jó kezekbe kerülnek. 

--- A találkozások, az átadott értékek, a gondoskodás és a megismert történetek összekötnek minket. És manapság bármi ami összeköt idegeneket úgy tűnik, hatalmas érték... ---

Ezért szeretnénk az utunkat megosztani másokkal. Így lesz az örökségünk történetéből mindannyiunk örökségének története. 

Minden alkalommal, amikor egy szívünknek kedves tárgynak - múltunk egy kis darabkájának - új gazdát találunk, megkérjük az új tulajdonost, ha van kedve, meséljen nekünk az ő örökségtörténetéből egy töredéket. Mit kapott ő és kitől? Miért lett fontos az életében, amit kapott és mi lett a sorsa? Mit adott neki, amit örökül kapott? 

Azt érezzük, ha (ily módon) bepillantást nyerünk egy számunkra idegen ember lelkébe, meglát(hat)juk, hogy jó kezekbe kerül az a bizonyos darabka a múltunkból. Ez pedig megnyugvás és talán lassú gyógyulás. S tán nem csak nekünk az. Ezért mesélünk róla mindenkinek.

Rólunk

30 év fölötti boldog feleségek és édesanyák vagyunk. Úgy érezzük, hogy az igazi, nagybetűs Örökséget visszük tovább, amit a szüleink és nagyszüleink ránk bíztak: gyermekeinket neveljük, féltő, óvó szeretettel.

Lévai Tímea és Lévai Dóra